Szudorka és a mikulás

Szudorka, a kismanó felkészülten várta a telet.
Szép kis erdei kunyhót épített magának, egy aprócska kályha is duruzsolt a sarokban. Esténként üldögélt a jégvirágos ablak előtt, és figyelte a sűrű hóesést. Időnként betértek hozzá látogatóba barátai, az erdei állatok, és érdekes dolgokról meséltek neki.
Megtudta, hogy egy decemberi éjszakán hosszú szakállú, prémes kucsmájú öregember látogatja meg az erdő lakóit, és hatalmas puttonyából finom falatokat varázsol elő számukra. Ezt az öregembert úgy hívják, hogy Mikulás.
Szudorka nagyon izgatott volt, alig várta, hogy megérkezzen a jóságos öregember. El sem mozdult az ablak mellől, nehogy lekésse a vele való találkozást. Nagyon ügyelt rá, el ne aludjon véletlenül, de végül a fáradtság mégis erősebbnek bizonyult nála, és elnyomta az álom. Mikor felébredt, nem akart hinni a szemének!
Az ablakban sok-sok édes meglepetést, finom gyümölcsöket pillantott meg, a távolból pedig vidám csengettyűszót hallott. Villámgyorsan magára kapta meleg kabátkáját, csíkos sálját, fejére tette sapkáját, kezére kesztyűt, lábára bélelt csizmát húzott, és szaladt a hang irányába.
Olyan gyorsan szedte a lábait, ahogy csak bírta, és szerencséje volt, mert a csengettyűszó egyre közelebbről hallatszott. A szánkó gyakran megállt, hiszen minden odút, üreget, házacskát meglátogatott a Mikulás, így Szudorka egyszer csak ott állt a rénszarvas húzta fényes fogat előtt. Alig bírt megszólalni, csak nézte csillogó szemmel az öregembert, aki jóságosan mosolygott rá.
- Szervusz, Szudorka! Jártam már nálad.
- Igen, tudom, és köszönöm szépen az ajándékokat! - mosolygott vissza a kismanó is.
- Csak meg akartalak nézni közelről. Honnan ismersz engem?
- Én mindenkit ismerek - kacsintott a Mikulás, és kinyitotta fényes aranykönyvét.
- Látod, ide van beírva mindenki, akihez el kell jutnom ezen az éjszakán. Ha van
kedved, velem tarthatsz. Pattanj fel a szánkóra!
A kismanó áhítattal nézte az aranykönyvet, és boldogan ült fel a szánkóra. Szálltak szélnél is sebesebben, járták az erdőket, mezőket, falvakat, városokat. Szudorka kicsi szíve izgatottan zakatolt, alig tudott betelni a rengeteg új élménnyel. Különösen az emberek világa izgatta. Elhatározta, hogy a tél elmúltával újra felkerekedik majd, és megismerkedik az emberekkel is.
Hajnalodott már, mire a rénszarvasszán visszaért az erdőbe.
-Gyere, kismanó! - mondta a Mikulás - Díszítsük fel az erdő karácsonyfáját!
-Miért kell feldíszíteni? - csodálkozott Szudorka, de szívesen segített a fára aggatni a
szebbnél szebb díszeket.
-Örömet szerzünk vele az erdőlakóknak. Hamarosan itt a karácsony, és a karácsonyi
angyalok meglátogatnak benneteket. Ne felejtkezz el a barátaidról manócska, készíts nekik valami kedves meglepetést, hiszen a legtöbb örömöt mások öröméből merítheted.
-Megjegyeztem kedves Mikulás, és még egyszer köszönök mindent! - a kismanó
sokáig integetett a szánkó után, tudta, hogy ezt az éjszakát soha nem fogja elfelejteni.
Másnap aztán hozzálátott, hogy ajándékot készítsen barátainak. Tobozból állatkát faragott a mókusnak. Csipkebogyóból láncot fűzött az őzikének. Szép képet festett a süninek. Rongybabát készített a nyuszikának. Alaposan kitakarította házacskáját, sütit sütött, ünneplő ruhába öltözött így várta a karácsonyi angyalokat.
Az ünnep estéjén, mindannyian összegyűltek a hatalmas, feldíszített karácsonyfa körül. Körbeállták a fát, gyertyát gyújtottak, énekeltek és átadták egymásnak az ajándékot. Szudorka vendégül látta barátait házacskájában.
Körbeülték a szépen megterített asztalt, beszélgettek, lakmároztak. Egyszer aztán csengettyű szólt, és gyönyörű muzsika csendült fel. Kiszaladtak az udvarra, és csak álltak meglepetten! A fenyőn csillagszóró szikrázott, égtek a gyertyák, a fa alatt pedig mindenki ajándékot rejtő csomagot talált. Egész este az új játékokkal játszottak, sokat nevettek, bolondoztak.
Szép volt ez az este. Szudorka arra gondolt, hogy gyönyörű volt a karácsonyfa, a sok ajándék, a finom étel, de a legjobb mégis az volt, hogy ezt a csodát azokkal élhette át, akiket szeret.

Szudorka kalandjai - Mi a fontosabb?

Élt egyszer két kismanó: Pricli és Pracli. Testvérek voltak ők, és ahogy ez már testvérek között lenni szokott, gyakran civakodtak. Persze ugyanolyan gyorsan ki is békültek, mert senki mással nem tudtak olyan jól játszani, mint éppen egymással. Egyszer azonban igen komoly vitába keveredtek.
Pracli kijelentette, hogy a világon a legjobb dolog az eső. Nagyszerű érzés tocsogni a pocsolyákban, nem is beszélve a sárról, ami olyan remekül cuppog a gumicsizma alatt! Pricli azonban azt állította, hogy nincs jobb dolog a napsütésnél. Süssön csak melegen a napocska, hogy kifekhessen napozni a hintaágyba, játszhasson a selymes fűben! Ezen aztán elveszekedtek egészen estig. Duzzogva feküdtek le aludni, és másnap reggel is így ébredtek fel.
-       Eső! – mondta Pracli – Az eső a legfontosabb a világon!
-       Napsütés! – vágta rá Pricli – Nincs jobb a napsütésnél, semmi szükség az esőre!
-       Tudod mit?! – kiáltott fel Pracli. – Menjünk el az Erdei Varázslóhoz, tegyen ő
igazságot. – A manók tehát felkerekedtek, s elmentek a varázslóhoz, aki hellyel kínálta őket, majd megkérdezte:
- Mi szél hozott benneteket?
- Nem a szél…mi csak…gyalog jöttünk…És azért jöttünk, hogy igazságot tegyél köztünk. Mi ugyanis azon vitatkozunk, melyik fontosabb: az eső vagy a napsütés.
- Eső!
- Napsütés!
- Eső!
- Napsütés!
- Elég legyen! – szólt rájuk a varázsló, majd Priclihez fordult:
- Miért gondolod, hogy a napsütés fontosabb az esőnél?
- Mert, – pirult el a manólány – esőben semmi érdekeset nem lehet csinálni, csak ázni és fázni és egész nap bent kuksolni a szobában.
- Értem. És te, Pracli? Miért hiszed, hogy az eső többet ér a napsütésnél?
- Esőben olyan jó kint lenni, hallgatni, ahogy lepottyannak a vízcseppek, potty, potty, potty…Aztán papírhajókat lehet úsztatni a pocsolyákon, meg kacsázni a kavicsokkal. A napsütés unalmas és kellemetlen. Ki sem lehet jönni a házból, annyira éget! Kibírhatatlan!
- Nos, én most nem teszek igazságot. Ti magatok jöttök majd rá, kinek van igaza.
Ahogy kiléptek a kunyhóból, szinte megszédültek a melegtől. A nap erősen sütött, egy felhő sem volt az égen.
-       jaj, de jó! – örvendezett Pricli – Hazaérünk és kimegyek napozni.
 Pracli nem szólt semmit, csak az orra alatt mormogott. Pricli vidáman játszott késő estig. Hintázott, homokozott, felállította a babaszobát. Mikor már nagyon melege volt, behúzódott az árnyékba és ott olvasott, rajzolgatott.
 Teltek a napok, felhő továbbra sem mutatkozott. A növények és az állatok egyre sűrűbben tekintgettek fel az égre:
-       Szomjasak vagyunk. Eső kellene! – mondogatták.
Pricli sem élvezte már annyira a napsütést, mint eleinte. A fű egészen elégett, sárgává, szúróssá változott. A virágok bánatosan lógatták a fejüket, a falevelek száradni kezdtek. A ház végében lévő halastó egészen kiszáradt, a halacskák kétségbeesetten tátogtak a néhány centis vízben.
-       Jaj, Pracli, igazad volt, az eső a legfontosabb dolog a világon! – kiáltotta Pricli könnyes szemmel – Eső kellene, különben minden elpusztul!
Ebben a pillanatban eleredt az eső. A virágok, az állatok, a fű mohón kortyolták a vizet, a halastó is egykettőre megtelt.
-        Ugye mondtam, hogy az eső fontosabb! – kiáltotta Pracli, majd gumicsizmát és esőkabátot húzott, és vidáman szaladgált az udvaron.
Az eső csak esett és esett. Esett másnap és harmadnap is, esett még egy hét múlva is.
-       Elég volt! – kiáltották a virágok, és lehullatták szirmaikat.
-       Elég volt! – kiáltották a fák. – Nem érik meg a gyümölcs!
-       Elég volt! – kiáltották az állatok, és remegve húzódtak biztonságos helyre.
Pricli és Pracli bánatosan álltak az ablak előtt, és figyelték a szakadó esőt.
-       De buták voltunk! – kiáltott fel Pracli. – Miért lenne fontosabb a napfény az esőnél és az eső a napnál?
-       Mindkettő egyformán fontos. – bólintott Pricli.
Ekkor végre elállt az eső, kisütött a nap. Hamarosan felszárította a sarat és a pocsolyákat. A kismanók kézen fogva mentek ki a kertbe, és csodálkozva pillantották meg az Erdei Varázslót, aki az egyik kerti padon üldögélt.
-       Eldőlt a vita? – kérdezte a gyerekektől.
-       Igen – hajtották le a fejüket a kismanók.
-       Láttátok ugye, hogy az élethez nélkülözhetetlen a Nap, mely világít és melegít. Nélküle nem érik meg a gyümölcs, a gabona. Napfény nélkül nincs fejlődés, nincs növekedés, nincs élet. Ám ugyanilyen elengedhetetlen a víz, melynek hiányában mindannyian elpusztulnánk. Örüljetek, ha esik az eső, és örüljetek, ha süt a nap, hiszen mindkettő egyformán nélkülözhetetlen!

Szudorka elhallgatott, és Danira mosolygott. Dani visszamosolygott, majd kinézett az ablakon.
-       Nézd, elállt az eső, igazad volt!
Jutka néni és az ovisok egészen ebédig kint játszottak, Szudorka pedig lelkesen tapsolt, valahányszor Dani elkarikázott előtte a nagy, pótkerék nélküli biciklin.


Találós kérdés-állatok

A bajusza égnek áll,
a borbélyhoz mégse jár.
A konyhában üldögél,
egeret fog, azzal él.
(macska)

Görbeszarvú nagy állat,
reggel, este tejet ad.
(tehén)

Varrni még senki se látta,
Mégis csupa tű a háta.
(sündisznó)

Tüske elől,
Tüske hátul,
Kiáll minden
Oldalából.
(sündisznó)

Zöld színű és fürge vagyok.
Hogyha farkam elvesztem,
nemsokára
lesz egy újabb, mivel újra
növesztem.
(gyík)

Fűben csúszik,
Fűben mászik,
Vízben siklik,
El nem ázik.
(kígyó)

Vízben élek, brekegek,
Ismertek-e gyerekek?
Szúnyoglábon élek,
A gólyától félek.
(béka)

Behúzódik a sarokba
a hálóját szövi, fonja.
(pók)

Egész nyáron vígan él,
cirip, cirip, így zenél.
(tücsök)

Fürge állat, hogy is hívják,
Ugrál ágról, ágra,
Mogyorót gyűjt nagy serényen
a fa odújában.
(mókus)

Kicsi fehér házikó,
benne sárga kiscsikó.
Széttörött a házikó,
kiugrott a kiscsikó.
(csibe)

Lábon járó párna,
a gúnár a párja.
(liba)

Föld alatt sötétben ásom
éjjel-nappal a lakásom.
(vakond)

Fúrója nincs és
folyton fúr,
A föld alatt ő az úr.
(ürge)

Nincsen hangom,
nem beszélek,
tiszta vízben
vígan élek.
(hal)

Él egy állat erdőn, réten,
bezárja a házát télen.
Kimegy, hogyha itt a tavasz,
mégis, félig otthon marad.
(csiga)

Rózsaszínű pici kígyó,
Lábak nélkül mozdul,
Füvek alatt, föld alatt
Alagutat fúr.
(giliszta)

Hét a pettyem,
bogár vagyok.
Ugye szeretsz engem?
Ha énekelsz,
meglebbentem
pipacspiros ingem.
(katica)

A füledbe zizegek,
meg is csíplek, ha lehet.
(szúnyog)

Szépnek tart felnőtt és
gyerek,
pedig csúf hernyóból
kelek.
(lepke)

Tarka, de nem virág,
szárnya van, nem madár,
álló napon a rét fölött száll.
(lepke)

Icipici repülő,
Vizek fölött, bokrok között
Szita szárnyakon röpködő.
(szitakötő)

Nem csicsergő - zúgó
madár,
mindenféle szemétre száll,
hat fekete póklábával,
királynak is fejére száll.
(légy)

Rügyet, falevelet rágok,
négyévenként kárt
csinálok.
(cserebogár)

Icipici lámpa
világít az éjben,
Úgy repül, mint a levél
a szélben.
(szentjánosbogár)

Nedves orrával szimatol,
A gazdája után lohol.
Ő a hűség mintaképe,
Házunk, családunk őrzője.
(kutya)

Mindig mosdik,
de sosem törölközik.
(macska)

Istálló a lakása,
Asztala a jászola,
A sörényét meg-megrázza,
Rányerít a friss szénára.
(ló)

Kedvelem a zsenge füvet,
lágy akár a selyem.
Mek-mek, én csak annyit
mondok:
kóstold meg a tejem.
(kecske)

Csengő cseng a nyakában,
Kint legel a határban.
Türelme nagy, orra pisze,
Puha gyapjú göndör szőre.
(bárány)

Turcsi orrú a mamám,
kunkori a farkincám.
(malac)

Fülem hosszú, bundám
selymes,
a farkincám pöttöm.
Húsvétkor a gyereksereg
nagyon várja a jöttöm.
(nyúl)

Mozgással kísért versikék

Napsugaras nyárban
Nyújtózik a nyárfa.
(nyújtózkodás)
Kati, Feri, Böske,
Guggoljatok, csüccs le!
(guggolás)
Fújja a szél a fákat,
(törzshajlítás jobbra, balra)
Letöri az ágat reccs!
(guggolás)

Kicsi vagyok én,
(guggolás)
Majd megnövök én,
(nyújtózkodás)
Mint a tüdő a fazékból
Kidagadok én.
(karkörzés a test előtt)

Harangoznak délbe', libapecsenyére,
Nincs itthon a gazda, megeszi a macska.
(összekulcsolt kézzel törzshajlítás előre-hátra)

Kaszálj Pista, kalapálj,
Holnap délig meg ne állj!
(vízszintes kaszálás)

Hajlik az ág, fúj a szél,
Nyírfa lombja összeér.
Újra vissza, újra szét,
Rajta, rajta most elég.
(törzshajlítás nyújtott karral előre)

Kipp-kopp kalapács,
Kicsi kovács, mit csinálsz?
Sárga lovat patkolok,
Aranyszeggel szegelek,
(kalapáló mozdulat utánzása törzsdöntéssel)
Uccu pajtás, kapj fel rája,
Úgy is te vagy a gazdája.
(lovagló mozdulat utánzása)

Repülnek a madarak,
(a karok oldalsó középtartásban)
Csattog a szárnyuk.
(tapsolás a fej fölött)

Mérleg vagyok billegek,
(karok oldalsó középtartásban)
Kezeimben súlyt viszek.
(billegés jobbra-balra)

Lassan forog a kerék,
Mert a vize nem elég.
Gyorsan forog a kerék,
Mert a vize már elég.
(karkörzés a test előtt lassan, majd gyorsan)

Húzzuk a szekeret,
(húzás utánzása) Forgatjuk a kereket.
(karkörzés)
Vezetjük az autót,
(csuklómozdulat)
Becsapjuk az ajtót.
(laza tenyérmozgatás)
Hétfőre, keddre,
Lépj az emeletre,
Egy, kettő, három,
Ezt a lépcsőt járom,
(helyben járás, magas térdemeléssel)
Egy, kettő, három,
(ujjak nyitogatása) Apukámat várom
(taps)

Lassan jár a csiga-biga,
Táskájában eleség,
Várja otthon lánya, fia,
Csiga-biga feleség.
(lassú és gyors járás)

Nyuszi fülét hegyezi,
(nyuszifül utánzása a fej két oldalán)
A bajuszát pödöri
(pödrés utánzása)
Sárgarépát ropogtat, ropp, ropp, ropp,
(összezárt ököllel répaevés utánzása)
Nagyot ugrik, hopp, hopp, hopp.
(ugrálás)

Most jöttünk az erdőből,
A zöld erdő-mezőből,
Addig szökdécseltünk,
Míg idáig értünk.
(ugrálás)
Hopp mókuska, mókuska,
Vékony karcsú Mariska A verebek tánca,
Szoknyátoknak ránca.
(ugrálás)

Hosszú lábú gólya bácsi,
(helyen járás, magas térdemeléssel)
Mit akar ma vacsorázni?
(karok széttárása)
Békacombot brekeke,
Ugye bizony jól esne?
(a karok előre nyújtása)

Mackó, mackó ugorjál,
(páros lábon szökdelés)
Mackó, mackó forogjál,
(forgás)
Tapsolj egyet, ugorj ki!
(tapsolás, ugrás)

Így törik a diót kopp-kopp
(sarokkoppantás) Így meg a mogyorót ropp-ropp