Szudorka kalandjai - Mi a fontosabb?

Élt egyszer két kismanó: Pricli és Pracli. Testvérek voltak ők, és ahogy ez már testvérek között lenni szokott, gyakran civakodtak. Persze ugyanolyan gyorsan ki is békültek, mert senki mással nem tudtak olyan jól játszani, mint éppen egymással. Egyszer azonban igen komoly vitába keveredtek.
Pracli kijelentette, hogy a világon a legjobb dolog az eső. Nagyszerű érzés tocsogni a pocsolyákban, nem is beszélve a sárról, ami olyan remekül cuppog a gumicsizma alatt! Pricli azonban azt állította, hogy nincs jobb dolog a napsütésnél. Süssön csak melegen a napocska, hogy kifekhessen napozni a hintaágyba, játszhasson a selymes fűben! Ezen aztán elveszekedtek egészen estig. Duzzogva feküdtek le aludni, és másnap reggel is így ébredtek fel.
-       Eső! – mondta Pracli – Az eső a legfontosabb a világon!
-       Napsütés! – vágta rá Pricli – Nincs jobb a napsütésnél, semmi szükség az esőre!
-       Tudod mit?! – kiáltott fel Pracli. – Menjünk el az Erdei Varázslóhoz, tegyen ő
igazságot. – A manók tehát felkerekedtek, s elmentek a varázslóhoz, aki hellyel kínálta őket, majd megkérdezte:
- Mi szél hozott benneteket?
- Nem a szél…mi csak…gyalog jöttünk…És azért jöttünk, hogy igazságot tegyél köztünk. Mi ugyanis azon vitatkozunk, melyik fontosabb: az eső vagy a napsütés.
- Eső!
- Napsütés!
- Eső!
- Napsütés!
- Elég legyen! – szólt rájuk a varázsló, majd Priclihez fordult:
- Miért gondolod, hogy a napsütés fontosabb az esőnél?
- Mert, – pirult el a manólány – esőben semmi érdekeset nem lehet csinálni, csak ázni és fázni és egész nap bent kuksolni a szobában.
- Értem. És te, Pracli? Miért hiszed, hogy az eső többet ér a napsütésnél?
- Esőben olyan jó kint lenni, hallgatni, ahogy lepottyannak a vízcseppek, potty, potty, potty…Aztán papírhajókat lehet úsztatni a pocsolyákon, meg kacsázni a kavicsokkal. A napsütés unalmas és kellemetlen. Ki sem lehet jönni a házból, annyira éget! Kibírhatatlan!
- Nos, én most nem teszek igazságot. Ti magatok jöttök majd rá, kinek van igaza.
Ahogy kiléptek a kunyhóból, szinte megszédültek a melegtől. A nap erősen sütött, egy felhő sem volt az égen.
-       jaj, de jó! – örvendezett Pricli – Hazaérünk és kimegyek napozni.
 Pracli nem szólt semmit, csak az orra alatt mormogott. Pricli vidáman játszott késő estig. Hintázott, homokozott, felállította a babaszobát. Mikor már nagyon melege volt, behúzódott az árnyékba és ott olvasott, rajzolgatott.
 Teltek a napok, felhő továbbra sem mutatkozott. A növények és az állatok egyre sűrűbben tekintgettek fel az égre:
-       Szomjasak vagyunk. Eső kellene! – mondogatták.
Pricli sem élvezte már annyira a napsütést, mint eleinte. A fű egészen elégett, sárgává, szúróssá változott. A virágok bánatosan lógatták a fejüket, a falevelek száradni kezdtek. A ház végében lévő halastó egészen kiszáradt, a halacskák kétségbeesetten tátogtak a néhány centis vízben.
-       Jaj, Pracli, igazad volt, az eső a legfontosabb dolog a világon! – kiáltotta Pricli könnyes szemmel – Eső kellene, különben minden elpusztul!
Ebben a pillanatban eleredt az eső. A virágok, az állatok, a fű mohón kortyolták a vizet, a halastó is egykettőre megtelt.
-        Ugye mondtam, hogy az eső fontosabb! – kiáltotta Pracli, majd gumicsizmát és esőkabátot húzott, és vidáman szaladgált az udvaron.
Az eső csak esett és esett. Esett másnap és harmadnap is, esett még egy hét múlva is.
-       Elég volt! – kiáltották a virágok, és lehullatták szirmaikat.
-       Elég volt! – kiáltották a fák. – Nem érik meg a gyümölcs!
-       Elég volt! – kiáltották az állatok, és remegve húzódtak biztonságos helyre.
Pricli és Pracli bánatosan álltak az ablak előtt, és figyelték a szakadó esőt.
-       De buták voltunk! – kiáltott fel Pracli. – Miért lenne fontosabb a napfény az esőnél és az eső a napnál?
-       Mindkettő egyformán fontos. – bólintott Pricli.
Ekkor végre elállt az eső, kisütött a nap. Hamarosan felszárította a sarat és a pocsolyákat. A kismanók kézen fogva mentek ki a kertbe, és csodálkozva pillantották meg az Erdei Varázslót, aki az egyik kerti padon üldögélt.
-       Eldőlt a vita? – kérdezte a gyerekektől.
-       Igen – hajtották le a fejüket a kismanók.
-       Láttátok ugye, hogy az élethez nélkülözhetetlen a Nap, mely világít és melegít. Nélküle nem érik meg a gyümölcs, a gabona. Napfény nélkül nincs fejlődés, nincs növekedés, nincs élet. Ám ugyanilyen elengedhetetlen a víz, melynek hiányában mindannyian elpusztulnánk. Örüljetek, ha esik az eső, és örüljetek, ha süt a nap, hiszen mindkettő egyformán nélkülözhetetlen!

Szudorka elhallgatott, és Danira mosolygott. Dani visszamosolygott, majd kinézett az ablakon.
-       Nézd, elállt az eső, igazad volt!
Jutka néni és az ovisok egészen ebédig kint játszottak, Szudorka pedig lelkesen tapsolt, valahányszor Dani elkarikázott előtte a nagy, pótkerék nélküli biciklin.