Kovács Barbara: Öcsike és a földigiliszta

A bajok akkor kezdődtek, amikor Öcsike talált egy gilisztát.
A giliszta lassan araszolgatott a járdán, és nagyon szomorúnak tűnt, ahogy ott egyedül, magányosan igyekezett minden látható cél nélkül valamerre, alig-alig elkerülve a felnőttek sietős lépteit. Kész csoda, hogy eddig még nem lépett rá senki.
Öcsike gyorsan felvette, óvatosan a markába zárta, és sietett anya után, aki már éppen megállt, hogy bevárja őt.
- Segíts nekem Öcsike! - mondta anya elindulva. - Nagyon sokat vásároltunk, ez a kiflis zacskó folyton ki akar csúszni a kezemből. Ezt hozd te légy szíves!
- Anya, nem lehet. Most nem tudom. - válaszolta Öcsike.
- Nem lehet? - csodálkozott anya. - Miért nem lehet?
- Mert akkor kiesik! - felelte Öcsi.
- Kiesik? Mi esik ki, és honnan? - érdeklődött anya.
- A barátom. Ő fog kiesni a kezemből, pedig az nem lenne jó! - válaszolta Öcsike titokzatosan. Erre anya újból megállt.
- Megnézhetem a barátodat?
- Látod? Ő az. - nyitotta szét óvatosan a markát Öcsike. - Ugye hazavisszük?
- Tehát ő az. Egy földigiliszta. Hazavihetjük, de otthon a kertben el kell engednünk. - mondta anya, és a táskájában kotorászva kihalászott belőle egy üres kis dobozkát.
- Tedd bele a barátodat, itt biztonságban lesz, és a kifliket is tudod hozni!
- De jól kitaláltad anya! - örvendezett Öcsike.
Hamarosan hazaértek. Öcsi bevitte a konyhába a kifliket, és kivitte a kertbe a gilisztát. Játszani szeretett volna vele, megvigasztalni, hogy ne legyen szomorú.
A giliszta egy kis ideig nem mozdult, lehet, hogy azon gondolkozott, hova került, mit csináljon, merre menjen, de lehet, hogy csak unatkozott, és arra várt, hogy elkészüljön az a gilisztacsúszda, amit Öcsike máris készített neki lehullott száraz ágacskákból, levelecskékből. Már majdnem teljesen elkészült, amikor a giliszta elindult. Sebesen haladt az eper ágyásban egy parányi repedés felé, és mire Öcsike észbekapott, már be is fúrta magát a repedésen át a földbe. Öcsike döbbenten nézte, aztán sírva rontott be a konyhába.
- Itt hagyott! Pedig éppen készen lett a csúszda, még csak ki sem próbálta! - zokogta anya lábait átölelve - Nem akart velem játszani, pedig megmentettem az életét! Nem szeret engem!
- Csacsikám, a giliszta csak azt tette, amit tennie kellett. Ő nem csúszdázni szeret, hanem a földben bujkálni. Neki az az öröm, ha keresztül-kasul járhatja a földet, azt eszi, és közben megpuhítja. Majd meglátod, tavasszal milyen szépen fog nőni az eper a kertünkben, abban a földben, amit a barátod hálából, amiért megmentetted az életét, jól átforgatott. - vigasztalta anya Öcsikét. Öcsi hitte is, meg nem is, amit anya mondott, a sírást abbahagyta ugyan, de még szomorkodott. És a tavasz még olyan messze volt.

Egy napon, amikor megint sokat gondolt giliszta barátjára, elhatározta, hogy azért is lesz egy olyan gilisztája, aki nem bújik a földbe, hanem vele fog játszani.
Leemelte a fürdőszoba polcáról a fogkrémet, és kinyomta az egészet a szobájában a szőnyegre. Jó hosszú lett. És kanyargós. És kék-fehér csíkos. Öcsike sokáig játszott vele, de egy idő után elunta, már szívesen épített volna inkább a szőnyegen, de nem tudott, mert ott volt a fogkrém-giliszta. Megpróbálta visszatuszkolni a tubusba, de sehogyan sem sikerült, és a szőnyeg is csupa maszat lett. Anya szerencsére segített eltűntetni a pót-gilisztát, és nem is haragudott. Legalábbis nem nagyon.

Hosszú és hideg volt a tél. Öcsike nagyon aggódott a barátjáért, félt, hogy megfagy a hideg földben, de apa elmagyarázta, hogy a giliszták ilyenkor olyan mélyre bújnak a földben, ahol nincs fagy.
Aztán megjött a tavasz. Öcsike izgatottan leste nap, mint nap a barátját, hátha megpillantja valahol. De hiába, nem látta sehol. Lassacskán érni kezdett az eper.
Öcsike minden nap ott kuksolt az eprek mellett legalább fél órát, és beszélt a barátjához. Elmesélte mi volt az oviban, meg, hogy mit álmodott, verset is mondott neki, néha még énekelt is. Remélte, hogy a gilisztácska meghallja.
Hamarosan megérett az első szem eper, majd sorban a többi. Öcsike leszedett néhányat, és amikor megkóstolta, rögtön tudta mitől ilyen finom.
- Anya, még soha, de soha nem volt ilyen sok és nagy és gyönyörű és finom eper a kertünkben! Igazad volt, mégsem felejtett el a barátom!
- Tudod öcsike, nem csak az lehet a barátunk, aki játszik velünk, mindenki úgy mutatja meg a szeretetét, ahogy tudja. A gilisztácska például így.
Öcsike visszaszaladt a kertbe, és alaposabban megnézte az eperágyást. Ahogy nézte, egyszer csak észrevett egy gilisztát, aztán még egyet, és még egyet, és sokat, sokat.
- Ezek a barátom barátai, és gyerekei, most már mind, mind a barátaim! - gondolta, és biztos volt benne, hogy az ő gilisztája esténként arról mesél a földben, hogyan mentette meg ő, Öcsike egyszer régen. És ettől a naptól kezdve, valahány szem epret csak megevett, mindegyiket megköszönte a gilisztáknak.