Színtelen pillangó

Egyszer szörnyű dolog történt a virágos réten, ahol a színes szárnyú pillangók élnek. Pepikének, a kicsi pillangólánynak egy hatalmas eső lemosta tarka szárnyairól a színeket. Szomorú látvány volt a pillangólány színtelenül. Ezenkívül pillangóéknál igen nagy szégyen volt, ha valaki színtelen szárnyakkal jelenik meg a társai előtt. Még az is előfordult, hogy a többiek kiközösítik, nem állnak vele szóba.

      Amikor Pepike meglátta tükörképét a közeli patak vízében, keservesen elsírta magát, és elbújt egy sűrű bokorban. A közeli fa ágán ülő kismadár mindent látott, és megkérdezte tőle:

      — Mi a baj, Pepike? Miért itatod az egereket?

      Szegény kicsi pillangó ijedten kapta fel a fejét. Először azt hitte, valamelyik pillangótársa szólította meg. Nagyon megkönnyebbült, hogy csak egy kismadár.

      — Hogyne sírnék, nézd csak szárnyaim színtelenek lettek. Az eső lemosta róluk az összes színt. Hogyan menjek így a többi pillangó közé? Ha meglátják színtelen szárnyaimat, ahányan csak vannak, mind ellenem fordulnak. Még az is előfordulhat, hogy elkergetnek erről a szép virágos rétről. Mi lesz akkor velem. Elpusztulok, ha nem repdeshetek a sok, illatozó virág felett.

      — Ezért ne búsulj Pepike! — vigasztalta a kismadár —, segítek, hogy szárnyaid újból színesek legyenek.

      — Igazán? Megtennéd? — örvendett a pillangólány, és örömében boldogan ugrálni kezdett.

      — Természetesen, szívesen segítek a bajbajutottakon — válaszolta.

      — Hogyan tudsz segíteni, hogy szárnyaim ismét színesek legyenek?

      — Nagyon egyszerű, van nekem barátom a faluban. Egy kisfiú, aki csodásan tud festeni, és szüleitől nemrég kapott festőkészletet neve napjára.

      Pepike ámulva hallgatta a kismadarat, és alig várta, hogy megismerkedjen a kis festőművésszel, majd kíváncsian megkérdezte:

      — És mit kér, amiért befesti színesre a szárnyaimat?

      A kismadár hangosan elnevette magát:

      — Mit kér? Mit kér? Tudd meg, hogy barátom mindezt elkészíti ingyen, mert ő olyan rendes, segítőkész kisfiú.

      Ez megnyugtatta Pepikét, és a kismadárral vidáman elindult a falu felé.

      Hamar meg is érkeztek. Szerencséjükre a mérges kutya is valahol a hátsóudvarban húzta a lóbőrt, és nem figyelt fel rájuk, amikor megérkeztek.

      — Gergő! Gergő! — csipogta óvatosan a kismadár a fiúcska ablaka alatt egy faágra repülve. — Nyisd kis az ablakot! Beszélni akarok veled.

      Az ablak gyorsan kinyílt, és egy kócos fejű fiúcska nézett ki rajta.

      — Mit akarsz, Csicsergő? Miben segíthetek?

      — Nézd csak, nagy bajban van kicsi barátom, Pepike! Az eső lemosta a színeket szegénykének a szárnyairól. Légy szíves fesd újra őket, mert így a többi pillangó elkergeti a virágos rétről! Ugye megteszed?

      — Nagyon szívesen — mondta mosolyogva Gergő —, úgyis gyakorolnom kell a festést. Csak azt mondjátok meg milyen legyen?

      — Ezt rád bízom — felelte Pepike —, a kismadár azt mondta, hogy te gyönyörűen tudsz festeni. Azt szeretném, ha szárnyaim minél színesebbek lennének.

      — Ezen ne múljon — mondta és mindjárt neki is állt a munkának. Elővette a szépen rendben tartott festőkészletet a szekrényéből. Megkérte a pillangólányt, hogy foglaljon helyet az asztalon, majd festeni kezdett.

      Közben a kismadár kint az udvaron trillázott, hogy elterelje a háziak figyelmét. Mindenki az ő dalával volt elfoglalva, és senkinek nem jutott eszébe benyitni a kisfiú szobájába.

      Ezalatt Gergő olyan gyönyörű színeket varázsolt Pepike szárnyaira, hogy ilyen talán még a pillangókirálynak sem volt.

      Amikor elkészült elégedetten szemlélte munkáját.

      — Nézd csak, kicsi pillangó, ugye tetszik az új, színes szárnyad?

      Gergő egy tükröt tartott Pepike elé, hogy megcsodálhassa magát.

      — Szebbek, mint újkorukban — kiáltott fel boldogan a pillangólány, és alig várta, hogy megmutassa társainak.

      Gyorsan megköszönte a segítséget a kismadárnak és Gergőnek:

      — Köszönöm, drága barátaim a segítséget. Megmentettétek az életem. Most mennem kell, a többiek már várnak. Ég áldjon bennetek!

      A kis festőművész nem vette zokon, hogy Pepike ilyen hamar visszarepült a virágos rétre, sőt örült, hogy mások is láthatják, milyen szépen tud festeni, pedig még csak óvodás. Igaz nagycsoportos.

     

      Ha találkoztok egy szépséges, színes szárnyú pillangóval, tudjátok meg, bizonyára neki is Gergő festette szárnyait.