Borika fája

 

Borikáék utcájában egy reggelen befordult két bácsi. Ásót, kerti szerszámot cipeltek. Egyikük talicskát tolt, azon egy halom vékony fácska volt összekötözve.

Az egyik bácsi felgyűrte az inge ujját, és ásni kezdett.

Felásott egy kis négyszögnyi földet azt utca szélén, s a friss, porhanyós földbe beültetett egy karcsú fácskát. Éppen Borikáék ablaka előtt. A másik bácsi karót kötözött a kis fa mellé. Aztán odébb mentek, és újból ásni kezdtek.

Borika az ablakban bámészkodott.

- Nézd csak, édesanya, nézd! Mit csinál a bácsi?

- Fát ültet, Borikám.

- De hát ez nem fa! Ez csak olyan, mint egy bot.

- Még fiatal - mondta édesanya. - Majd ha megnő, megerősödik. Szép lombos fa lesz belőle.

- És miért rakott oda a bácsi még egy fát?

- Az karó. Védi a kis fát. Még olyan gyenge, hogy a szél is meghajlíthatja, eltörheti. A karó vigyáz rá.

Borika csak hallgatott, és el nem jött az ablakból addig, amíg a bácsik az utolsó kis fát is el nem ültették. Másnap reggel szaladt az ablakhoz.

- Még nem nőtt meg a kis fa?! Ugyanolyan, mint volt! - kiáltotta csalódottan.

Édesanya nevetett:

- Várj csak, várj. Nem megy az olyan gyorsan. Eső meglocsolja, nap melengeti, s a fácska mindennap nő egy kicsit. De olyan kicsit, hogy azt észre sem veszed. Mire te megnősz, szép nagy fa lesz belőle is.

Borika ezután is sokszor elnézegette, mit csinál a kis fa. Hogyan pattannak ki rajta a rügyek, hogyan bontja ki az első levélkéket, s milyen boldogan nyújtózik a nap felé. Ezt megérti Borika, a napot ő is nagyon szereti, s biztatgatja is a kis fát:

- Úgy, úgy napozz csak, te kis fácska. A te leveleid zöldek lesznek a naptól, én meg ilyen szép barna leszek, látod?!

Ha a fiúk a ház előtt labdáznak, kergetőznek, s szaladtukban megkapaszkodnak a fiatal fa gyenge törzsében, Borika rájuk szól:

- Ne bántsátok a kis fát, nem szabad rángatni.

A kis fa és Borika együtt növekedett. De Borika gyorsabban nőtt. Egy szép napon már elment egyedül a boltba... Óvatosan fogta a tejeskannát, és csak a fejével bólintott a kis fának, amikor elment mellette:

- Most nem tudok integetni, kis fácskám, mert kilötyög a tej!

Édesanya büszkén fogadta:

- Mit szólt a tejes néni, Borikám?

- Azt mondta, hogy: tessék kisasszony, egy liter tej - nevetett Borika. - Pénzt is kaptam ám vissza, itt van a zsebemben!

Azontúl Borika minden nap elmehetett a kannával a boltba, és egyedül vásárolta meg a tejet. Édesanya nagyon meg volt elégedve. De egy napon megcsóválta a fejét. Ejnye! Itt valami nincsen rendben. A tej napról napra keveseb lesz.

- Kislányom - mondta Borikának -, gyere, visszamegyünk együtt a tejes nénihez. Hiszen ez még egy fél liter sincs! Alig van félig a kanna!

Borika nagyon piros lett, és lehajtotta a fejét.

- Talán megittad, Borikám? - kérdezte édesanya.

- Nem... én nem...- szepegett Borika. - Édesanya... ne haragudj!... - és elkezdett keservesen sírni.

- Miért ne haragudjak? Ne sírj, hanem mondd el szépen, hogy mi történt?

- Édesanya... a kis fa... az én kis fám! Az eső olyan ritkán esik... és szegényke folyton csak vizet igyék?! Biztosan éhes is... ráöntöttem a tjecskéből... hogy hamarabb nagyra nőjön!

Édesanya elnevette magát.

- Ó, te kis csacsi! Fák nem isznak tejet! Hát nem tudod, hogy a fa, mint a többi növény, a földből szív magának táplálékot a gyökereivel? Az az ő eledele! De abban igazad van, hogy sok-sok víz kell neki. gyere, töröld meg a szemedet, elmegyünk valahová.

Elmentek, és vettek egy szép kis locsolókannát. Olyan zöld színe volt, mint a friss faleveleknek.

- Ez a tiéd, Borikám - mondta édesanya. - Ezentúl te fogod meglocsolni a kis fát. De a tejet békén hagyd ám! Azt mi isszuk meg

Úgy is lett. Édesanya esténként kirakta a kék bögrét, és teleöntötte tejjel:

- Ez a tiéd, Borikám! - mondta.

Utána elővette a zöld kannát, és megtöltötte vízzel:

- Ez meg a kis fáé! Össze ne téveszd!

Ezen Borika nagyot nevetett, és mintha a kis fa levelei közül is susogó kuncogás hallatszott volna. Azután mindenki megitta a magáét és aludni tértek.

(Tasnádi Éva)