- Gyerekek, holnap nagyon jó napunk lesz! - mondta egyik nap az óvónéni, -Uszodába fogunk menni! És ezentúl minden csütörtökön délelőtt úszni fogtok tanulni!
- Hurrá! - kiabálták a gyerekek, aztán mindegyikük egyszerre kezte mesélni, milyen jó volt nyáron a strandon, meg a Balatonban, meg otthon a kerti kis medencében lubickolni, és, hogy ugye, majd az usziban is ugyanolyan jó lesz. Lacika azt bizonygatta, hogy ő már a fejét is sokszor bedugta a víz alá nyáron, Évi, aki már régebben is járt úszni, azt kezdte mesélni, hogyan kell siklani, egyszóval mindenki örült, és mindenki mondott valamit, csak Öcsi hallgatott, de nagyon. Öcsi ugyanis félt a víztől.
Másnap, amikor beléptek az uszodába, és felsorakoztak a medence szélén, Öcsi olyan szorosan fogta meg Judit néni kezét, mintha soha nem akarná elengedni.
-Üljetek le a medence szélére, és lógassátok bele a lábatokat a vízbe! - mondta Gyuri bácsi, az úszóoktató.
Öcsike remegve ült le, és Judit néni kezét el nem engedve óvatosan beledugta a lábujjait a medence langyos vizébe.
- Jól van. Most szép lassan, óvatosan csússzatok bele a vízbe, és induljatok el felém! Itt várlak benneteket! Gyertek nyugodtan, nézzétek, nekem csak a combomig ér! - bíztatta őket kedvesen Gyuri bácsi vízből.
A gyerekek belecsobbantak a medencébe, és vidáman indultak Gyuri bácsihoz. Öcsike nem mozdult.
- Menjél nyugodtan, foglak, míg le nem ér a lábad!- nógatta Judit néni.
Öcsi elszánta magát. Megmozdult. Nagy keservesen belekászálódott a vízbe, és rémülten vette észre, hogy mindjárt elsüllyed. Igaz, hogy Judit néni jó erősen fogta a kezét, és az is igaz, hogy látta, a többieknek csak a melléig ér a víz, mégis! Ő csak süllyedt, egyre süllyedt!
- Állj a lábadra Öcsike! - mondta Judit néni.
Öcsi rúgkapált, visított, sírt. Végül mégiscsak kinyújtotta a lábát, érezte a medence alját, de ahelyett, hogy megállt volna a vízben, már mászott is kifelé sírva. Többet bele sem ment a vízbe, se aznap, se azután.
Pannika , aki a legkisebb volt - neki a nyakáig ért a víz - vígasztalgatta.
- Ne félj Öcsi, majd nemsokára te is bátrabb leszel! Legközelebb, ugye bejössz a vízbe? Olyan jó, majd meglátod! - mondogatta neki minden úszás után, de hiába. Öcsi mindig a medence melletti padról nézte végig a többiek vidám lubickolását, a víznek még csak a közelébe se ment.
Judit néni elhatározta, hogy ha Öcsi legközelebb sem kap kedvet, megbeszéli az anyukájával is és Gyuri bácsival is, hogy Öcsike ne jöjjön többet az uszodába, majd inkább jövőre, amikor már nagyobb, okosabb és bátrabb lesz.
Amikor ez a legközelebbi alkalom eljött Pannika megint biztatni kezdte Öcsit.
- Ma már tényleg gyere be velünk, jó? Nézd csak, tegnap kaptam ezt a nyakláncot. Egy szívecske van rajta. Ki is lehet nyitni. Fényképet lehet beletenni. Anyukám azt mondta, hogy a legjobb barátom fényképét beletehetem. Ha bejössz ma a vízbe, a te fényképedet fogom beletenni. Na, bejössz?
- Pannika, a nyakláncot hagyd itt nálam, vigyázok rá, amíg a vízben leszel! - mondta Judit néni.
- Nem szeretném levenni! Tegnap kaptam az anyukámtól, hadd maradjon rajtam! - kérte Pannika.
- Nem biztos, hogy ez jó lesz, hátha véletlenül kikapcsolódik, lesüllyed a medence fenekére, és belecsúszik a lefolyóba. Onnan nem fogjuk tudni kivenni, leviszi a víz!
- Az tényleg nem lenne jó, akkor nagyon szomorú lennék, de nem fog kikapcsolódni! - felelte Panni, és már ment is a vízbe.
Öcsike nagyon szerette volna, ha Panni az ő fényképet teszi bele a nyaklánc szívecskéjébe, de a vízbe mégsem mert belemenni.
Úszás után Panni az öltözőben szomorúan fordult Öcsihez:
- Látod, nem jöttél be, nem tudlak beletenni a szívecskébe - mondta a nyaklánchoz nyúlva, aztán ijedten felkiáltott:
- Jaj, a láncom! Elveszett a láncom!
- Én láttam, amikor kijöttünk a vízből, akkor csúszott le a nyakadról - mondta Karcsi.
- Mért nem szóltál? - sírta el magát Panni. - Csak tegnap kaptam, és úgy szerettem!
Öcsi rohant. Vissza a medencéhez, A tiszta vízben jól látta a láncot a medence alján, és azt is, hogy a víz mindjárt belesodorja a lefolyóba. Nem gondolkozott. Gyorsan, ügyesen belemászott a vízbe, vett egy nagy levegőt, - ahogy Gyuri bácsi a többiekkel gyakoroltatta,- és nyitott szemmel bebújt a víz alá. Az utolsó pillanatban kapta el a láncot, mielőtt az eltűnt volna a lefolyóban. Fölállt, és markában szorongatva a láncot kimászott a vízből. Addigra már az óvó néni is, és a gyerekek is mind ott álltak, és őt nézzéték.
- Éljen Öcsi! - kiabálták.
- Nahát Öcsi, hogy te milyen bátor vagy! - dicsérte Gyuri bácsi is, Judit néni is.
- Öcsike, nagyon köszönöm, igazán te vagy a legjobb barátom! - ölelte át Pannika. Bele is teszem a fényképedet a szívecskébe, még ma!
És Öcsi nagyon boldog volt. Mert Panni a barátja, és mert rájött, hogy nem is fél a víztől, csak azt hitte.
És azóta Öcsi már a legügyesebb, és legbátrabb gyerek az uszodában.
(Kovács Barbara)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése